"Megkaparintom úgyis!" Ez az új vezérelvem. Ha Erik nem adja mindenféle trükkel lehet próbálkozni. Mosoly, veszekedés, erő. Ez utóbbi néha nem jön be, mert be kell látnom, hogy Erik még mindig erősebb. Így ha két vállra fektet és éppen a fejemen akar végigmászni, akkor megadom magam. Lefekszem, és nagyokat vigyorgok, Vagy abbahagyja, vagy nem. Általában nem. Ilyenkor egy darabig laposodok, aztán hála az égnek a felnőttekis előkerülnek. Szóval, ha az erő nem jön be, akkor jön a csel. Erik egy óvatlan pillanatában elcsenem amit akarok. És aztán spuri a Jappapához, nehogy visszavegye. Először ez jól működő stratégia volt, de most már Erik mindig résen van. A hiszti is csak az első időkben jött be, mert olyankor anya mindig mondta Eriknek, hogy adja ide nekem. De aztán rájött, hogy én szélhámoskodok, mert Erik jétszott vele korábban és inkább ránk hagyja most már. A sublótra simán felmászok Erik ágyára is fel tudom nyomni a nagy potrohomat. Az nagyon szupi. Ott jókat lehet nevetgélni. Persze minél többet eszem, annál dagibb vagyok, és annál megerőltetőbb felmászni. De az evésről akkor sem mondok le! Imádok enni. Az a legjobb. Ezt anya is belátta, mert olyankor csendben vagyok. A napi menüm - apa szerint - sokszor neki is elég lenne. De hát egész éjjel éhezem! Valamikor be kell pótolni. Különben sem akarok én olyan gebe lenni, mint Erik! Reggel 210 ml tej olyan 7 körül. 10-kor már nagyon korog a gyomrom, de általában anya 11-ig elhúzza az időt. Akkor jöna háromfogásos ebéd. Egy 20dgk-s főzelék, egy két sárgarépa párolva plusszban, majd desszertnek egy karamelles puding. 1 órakor már reklamálok a gyümölcsömért. Ez általában egy alma, két körte, egy banán és egy maroknyi keksz meg egy 120 ml-s tejci. Közben kapok Eriktől nasit: almát, csokit, vagy kekszet. Esetleg kenyérhéjat, ha megszán. Öt körül jöhet a vaníliadesszert, végül fürdés után fél nyolc körül a vacsi, 240 ml tejci. Na nyolcra lefáradok ettől az evéstől és reggelig alszom.
Szeretek a levegőn lenni, de most kimondottan utálok kimenni. Hideg van, így anya bepaszíroz az overallba, bele a kocsiba és puff kimegyünk. Én nem mászkálhatok, mert általában sáros a fű, és a cipőt meg nem viselem el a lábamon.Úgyhogy ücsöröghetek és nézhetem, ahogy anya és Erik az igazi bőrfocival játszanak. Na azért annyira nem irritál, hogy elkezdjek járni! Az még veszélyes mutatvány. Nagyot lehet ám esni, és nagyot tud koppani a bababuci! Még Erik is tud nagyokat esni, pedig ő már 3 éve gyakorolja a járást! Szóval biztosabb négy-kézláb. Sokszor úgy megyünk ki a levegőre, hogy anya meg Erik kertészkednek, nekem kitolják a kiságyat és beletesznek. Ott általában elnyom az álom, és nem tudom miféle kis manók jönnek, de mire felébredek, mindig egy isteni finom birkatakaróba sziszizhetek bele. Mostanában már Erikkel fürdök. Egyedül jobb, mert akkor legalább én is játszhatok a cápával, de hát ez nem mindig jön össze. Erik mindig elég gyorsan levetkőzik, aztán már bele is csobban a kádba, meg nekem a víz az arcomba...
A Jappapát megpróbáltam kisajátítani, de Erik nem mindig hagyta. Aztán meg anya túrt ki, és maszíroztatta a hátát. Mindig a legkisebb húzza a rövidebbet. Arról lehet persze vitatkozni, hogy ki a legkisebb ;). Sajnos a Jappapa ugyanolyan hirtelenséggel tűnt el, mint ahogy ideért. Hogy hova lett? Ebben van valami turpisság! És ha nem tudom meg azonnal, abből nagy botrány lesz! Igaz Jappapa? Szégyellem magam - bár nem tudom mit jelent - mert Erik nem mondja meg.
Á! Eszembejutott! Küldtünk a Pipipapának "paplikás" chipset, hogy hamar meggyógyuljon. Biztos elugrott vele a Pipi-papához. Mindjárt itt lesz. Az etetőszékemet is gyorsan elhozták, amikor tegnap Philippe bácsiéknál ebédeltünk. Elmentek, aztán már csöngettek is. A chips meg kisebb, mint az etetőszék, úgyhogy biztos gyorsan megy. Azt nem tudom ugyan, hogy milyen a paplikás chips, csak a paprikásat ismerem, de ha Erik mondja, akkor biztos úgy van. Már csönget is a Jappapa! Várj, megyek, csak szólok anyának, hogy adjon kölcsön lábakat, amik mennek is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése