Mielőtt meggyanúsítaná valaki az anyukámat, hogy valamit elírt a címben, nem írt el semmit. Én így mondom azt, hogy valami az enyém. Most a Jappapa az enyém! Visszajöttünk Leuvenbe, és egyedül ő az aki megszán. Felvesz, ha "ö-ö" és nyújtom felé a karomat, mindig ad enni, és értem jön a bölcsibe. Na azt azért meggondolom, hogy megbocsátom-e neki, hogy ő az aki reggel ott is hagy!
Na jó, nem olyan rossz a bölcsi! De ez titok! Ezt nem szabad megmondani Mapapának (Jappapa), mert akkor nem jön értem olyan korán. Így a bűntudat, meg az a fej amit vágok gyorsan visszavezényeli! Egyébként pedig jól működő stratégia, hogy mindenre azt mondom, hogy az enyém. Ha nem szólnak semmit, akkor az enyém. Aki még nem ismer, az pedig rám hagyja. Ha viszont anya vagy apa mondja, hogy nem, az nem Bercié, hanem valaki másé, akkor nem próbálkozom tovább.
Most, hogy visszajöttünk Leuvenbe, már nem kell kiságyban aludnom. Megkaptam Erik ágyát, mert ő meg kapott másikat. Így szabadon járok kelek, és nem kell olyan nagy erőfeszítést tennem, ha ki akarok jönni az ágyamból.
