5 kilós koromban már szépen emelgetem a fejem, megfordítom és igyekszem magam kinyomni a lábaimmal. Ez a jeles esemény három nappal az egy hónapos születésnapom előtt történt. Az egy hónapos szülinapomra a Nagyikám incsi-fincsiket főzött, amiből ha anya jól lakik, akkor este már nekem is csordogál egy kevéske a tejcsin átszűrve. Egyébként pedig Erik kapott tortát és egy szép pizsit az én szülinapomra!
Sokan mondják - beleértve a doktor nénit is - hogy erős vagyok és egy hónapos létemre sok olyan dolgot teszek, amit még nem kellene, de hát fel kell nőnöm a tesómhoz, aki csöppet sem kíméli baba mindennapjaimat! Bár nagyon szeretjük egymást, időnként kezd az a csalfa érzésem támadni, hogy sportot űz abból, hogy a fülem mellett sikoltson vagy kiabáljon. Először frászt kapok, aztán harmadszorra már nyugodtan durmolok tovább. Persze ezt a bátyuskám is észre veszi, és olyankor mindig előáll valami újdonsággal. Úgyhogy a jövőre való tekintettek edzenem kell... ezért ha rajtam múlna, és rájönnék végre, hogy hogyan kell, akkor fel is állnék. A hangokkal is valahogy ez a helyzet. CSak akkor jön, ha sírok, azt pedig nagyon nehéz elérni, lévén, hogy meg sem kell szólalnom és máris jön a didi a kajcimmal. Igaz azt nehezen viselem, amikor két perc után kiveszik a számból. Hogy miért? Mert az az okos Doktor néni azt tanácsolta, hogy tartsunk böciszünetet! Ja! Én meg haljak éhen! Na olyankor tudok ám mérgelődni!
A fejem búbján hátul pedig van egy ismertetőjegyem: egy szőke tincs odatévedt az amúgy barna hajamba!
Szombaton reggelente anyakímélős játékidő van. Apa és Erik bevisznek Erik szobájába, ahol a bátyám kijelöli, hogy a Hugóra vagy az ő ágyára fekhetek. Anya pihizhet addig. És akkor megy a játék. Ez annyit tesz, hogy amíg apa és Erik jétszanak, időnként elsuhan a fejem mellett egy-egy legókocka és utána puszit kapok! Ez a játékidő általában addig tart, amíg éhes nem leszek!
Fürdeni nagyon szeretek. Általában együtt fürdünk Erikkel. Ő a fürdőszobában én a konyhában. Egyszerre vacsizunk és megyünk aludni.
Az elmúlt egy hónap olyan furcsa volt. Nagyon mozgalmasnak tűnt. Olyan sok minden volt. Jövés-menés. Sok lámpa, fények, fincsi vacsik, illatok... de kit izgat... nekem volt tejecske, rázták a popsimat. Mi kell még? A nagyi egész éjjel és egész nappal velem és a tesómmal foglalkozott. És amikor szóltam, jött és vitt a didihez. Már út közben tudom, hogy nagyra kell nyitni a számat!
Közben pedig mondogatom magamban:
Egy, kettő, három, négy...
Ó te Nagyi hová mégy?
Nem megyünk mi sehova,
Csak a didi diszkóba!
Amúgy pedig állandóan ennék, ha hagynák, de hát anya néha nagyon irigy. Nem nagyon akar adni enni fél óránként, Pedig a növéshez szükségem van kajcira. Már 68-as rucit hordok és több vagyok, mint 5 kiló. A védőnéni is kétszer mért meg, mert nem hitte el, amit lát. A Doktor néni meg közölte ayával, hogy két etetés között adjon vizet! Na persze! Csakhogy meggyőztem anyát, hogy a víz mégsem nekem való! Előadtam, hogy milyen beteg vagyok tőle! Pedig ha tudné, hogy sak azzal rontottam el a gyomromat, hogy nagyon sokat ettem!
Pöttyös is lettem, de nagyon! Ezért anya nem ehet tejterméket, magvakat és csokit! Még a vitaminomat is lecserélték a pöttyök miatt! Mégsem használt ez a sok változás!
