Mostanában heti egyszer meglátogatom a doktornénit vagy a doktorbácsit. A héten doktornéni, B héten doktorbácsi. Erről a bacik és vírusok gondoskodnak. A doktorbácsi mindig azt mondja, hogy meg kell várni, amíg betegebb leszek. Aztán hétfőn a doktor néni meg ad gyógyszert. Attól függetlenül járok bölcsibe. Egész jól érzem magam, bár nincs ott Ariane, az óvónénim. Helyette valaki más van.
Mama is itt volt nálunk. Megnézte az új házunkat, és haz is vitte a képeket róla. Sajnos, amióta elment, vissza kellett térni a régi kerékvágásba. Anya nem cipel állandóan. Pedig mamának is - úgy mint omának - elég volt egy mosoly és már kézben is voltam. Kár, hogy elment. Na anyánál nincs olyan trükk, ami beválik. Egyes-egyedül az éjszakai sírás. Félnek, hogy Eriket is felverem, és inkább beengednek az ágyukba. Ott aztán nagyon fincsi. Enyém az egész ágy, anyáék meg kapaszkodhatnak a szélén, mint a denevérek.
Most már mindent megmutatok, hogy mit szeretnék. Néha ugyan nem értik, de többségében érthető vagyok.
Tegnap apa is jól megijesztett. Voltunk fodrászbácsinál. Szerencsére a fodrászbácsi gyorsan és szépen nyír, nem úgy, mint a bátyám. Apa pedig egyik pillanatról a másikra eltűnt. Ültem az ölében. Egy percre kinéztem az ablakon, és mire visszanéztem, nem apa ölében ültem, hanem egy másik bácsiéban. Habos volt a haja, és az apa hangján beszélt. Aztán kiderült, hogy apa az, csak megmosták a haját. Erre utána is jól megijesztett. Megint eltűnt, de kiderült, hogy megint apa volt, csak levágták a haját rövidre, és a szakálla is eltűnt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése