Apa sokáig velünk maradt. Lekísért minket abba a szobába, ahol az elkövetkező pár napot anyával tölteni fogjuk. Szép zöld szobában lakunk. Három órán keresztül szopiztam, igaz még semmi nem akar jönni abból a didiből. Kezdek kicsit éhes lenni, de azért sírni nem szeretek! Különben is elég ha annyit mondok, hogy "á" és már kapom is a didit! A didinek olyan anya hangja van. És még énekelni is szokott nekem!
Ma délután meglátogathatott a Nagyi minket! Az ő hangját is ismerem ám! Sokat beszélgetett hozzám, igaz akkor még olyan vizesen szólt hozzám. Este pedig találkoztam a testvéremmel, Erikkel, akit nagyon szeretek. Csomó puszit kaptam tőle. Cserébe jól megijesztettem, nem értette miért sírok! Pedig csak beszélgetni akartam vele! Remélem gyorsan hazamegyünk. Már nagyon éhes vagyok, de nincs erőm enni, mert álmos vagyok. Anya szerint piros lettem. És a szobában olyan hideg is van, pláne, ha kitesznek az ablakba a fényre. Azt mondta a zöld Doktor néni (=gyerekorvos), hogy ott kell napoznom, mert be fogok sárgulni, és igyak vizet! Na háát... tudod mikor! Olyan rossz izű az a víz és ráadásul nem abból a jó szagú, meleg didiből jön, mint amiből semmi nem jön... de egyszer csak majd jön... remélem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése