Ma végre hazajöttünk. Most már pocin kívül is érezhetem az otthon illatát, a családom hangjait - ami néha még kicsit hangos, főleg ha a tesóm apával oroszlánosdit játszik- és nagyon megnyugtató. Kicsit viharos hazatérés volt, mert menet közben besérgultam, és mivel legyengültem didizni sem nagyon akartam, így kaptam valami műdidi féléből tejecskét. Ráadásul bekerültem a szoliba egy éjszakára, ami nagyon jó volt, mert fincsi meleg volt. Nem is fáztam. Az egyetlen baj csak az volt, hogy anya nem volt velem és nagyon hiányzott. De amit felébredtem, telefonáltak neki, és szaladt hozzám. Apa is bejöhetett, de be kellett öltözniük olyan doktor nénis zöld ruhába, mert nagyon sok nálam sokkal kisebb újszülött volt ott. Nem lehetett tudni, hogy mikor tudunk hazamenni. Ráadásul a Doktor néni kétszer meg is szúrt, mert vért vett. NA azt nem csíptem annyira. A fürdetésnél is reklamáltam, de csak addig amíg nem uszigálhattam a meleg vizecskében. Meg össze vissza babajgattak. Egyszer az orromba csöpögtettek, aztán lázat mértek, aztán pelenkáztak, aztán öltöztettek... na ezt nem nagyon szerettem, főleg, mikor mindez egytt volt! Közben anya és az egész ápolónéni gárda azon féaradozott, hogy anyának legyen tejecskéje... minden ebédre barna sört kapott, meg valami cukros lötyit.
Voltak már látogatóim is a családomon kívül! Ingrid néniék megnéztek és szép pipis ajándékot kaptam tőlük. A tesóm is kapott, annak örömére, hogy én megszülettem! Bea néni is volt nálunk a kórházban, vitaminbombával...
Aztán tegnap délben jött a jó hír, hogy még ma hazajöhetünk. Délután jött is értünk apa, Erik és Nagyi. Kaptam útravalóul tejecskét üvegben és életemben először megnézhettem az autónkat, utazhattam benne és találkozhattam a kiságyammal! Otthon szép autós torta várt, anyát virágok apától és Nagyitól. Eriktől egy nagy halom cumisüveget kaptam ajándékba és bevezetett a szobámba. Mindig ad nekem puszit és meg is simogat. Arra pedig mindig elmosolyodok! Én is vittem ajándékot mindenkinek! A tesóm rajzolósat kapott, a többiek meg egy tele pelust meg az első átalvatlan éjszakát! De ez nekem nagyon finom... ahogy kinyitom a szemem, jön a didi. Na jó! Néha méltatalankodni is kell egy kicsit! Tudjátok, két didi van ám. Az egyik finom meleg, de azért nagyon kell dolgozni... el is szoktam fáradni. A másiknak elég ha tátogok, és akkor belecsöpög a számba a tejci. Annak általában apa vagy nagyi hangja van... Ha éppen nem eszek, nem alszom, vagy nem produkálok végterméket, akkor nézelődök. Követem a mozgást és nagyon szeretem a fényeket! A tesóm pedig mondta, hogy nem sokára megérkezik Nagypapa! Azt nem tudom kicsoda, de biztosan szeretni fogom, mert a tesóm nagyon lelkes és ha ő mondja, az biztos úgy is van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése